Nagyobb felbontásban érzékelik a mozgást a kisebb állatok

Nagyobb felbontásban, azaz több képre bontva, lassított felvételhez hasonlóan érzékelik a mozgást a kis testű állatok – állapította meg egy friss kutatás.

Falatozó madár.

Élet és halál múlik ezen a képességükön, így tudnak ugyanis időben elmenekülni a rájuk támadó ragadozók elől.
A kis testű madarak és a rovarok több információhoz jutnak egy másodperc alatt, mint például az elefántok.

A nagyobb állatoknál éppen az ellenkezőjét fedezték fel. Ezek sokkal lassabban érzékelik a világot és nem is vesznek észre mindent abból, amit az apró teremtmények gyorsan megpillantanak.

Az embernél személyenként változhat ez a képesség. Egy gyakorlott kapus például másoknál gyorsabban veszi észre, milyen irányból érkezik a lövés. „A vizuális információ feldolgozásának a sebessége az ember életkorától is függ. A fiatalok gyorsabban reagálnak, mint az idősebbek, ám ez a képesség az idő előrehaladtával hanyatlásnak indul” – magyarázta Andrew Jackson, a dublini Trinity College munkatársa, a kutatás vezetője.

Úgy gondolja, ez a hatás játszhat közre akkor is, amikor idősebb korban az ember úgy érzi, felgyorsult az idő. Johnson azért kezdte tanulmányozni a jelenséget, mert úgy látta, a kisgyerekek mintha mindig rohanásban lennének.

A kutatásban több mint 30 állatfajt, köztük rágcsálókat, angolnákat, gyíkokat, csirkéket, galambokat, kutyákat, macskákat és tengeri kérges teknősöket vizsgáltak meg. Adatokat gyűjtöttek más kutatócsoportoktól is,a melyek ugyanazzal a módszerrel, a kritikus fúziós frekvencia (critical flicker fusion frequency, CFFF) mérésével dolgoztak. Ez az a legmagasabb frekvencia, amelyen a fényt még villogásként érzékeli a szem, tehát a felvillanások nem olvadnak egybe. Ezzel a módszerrel mérhető meg az a sebesség, amellyel a szem a fényimpulzusokat feldolgozza.

Amikor a kutatási adatokat grafikonon ábrázolták, azt látták, hogy összefüggés áll fenn a testméret és a sebesség között, amellyel a szem változó vizuális információra, ebben az esetben a felvillanó fényre reagálni képes.

A tanulmány a gerincesekre összpontosított, ám felfedezték, hogy egyes légyfajok szeme az emberinél négyszer gyorsabban reagál a fényre. Leglassabban egyes mélytengeri rákok érzékelik a felvillanó jelet.

„Csak most kezdjük megérteni, a micsoda részleteket rejt a világ, amelyeket csak egyes állatok vesznek észre. Lenyűgöző, mennyire másképp érzékelik a világot, mint mi” – fűzte hozzá a kutató.

„A tanulmány rávilágít arra, hogy az egészen apró állati elmék milyen csodálatos képességekkel bírnak. A legyek például nem nagy gondolkodók, ám igen gyorsan hoznak jó döntéseket” – vélte Graeme Ruxton, a St. Andrews-i Egyetem munkatársa, a kutatás egy másik résztvevője.

Forrás: MTI
Kép: ismeretlen szerző

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá: