Hínárból készült fogkrém állíthatja meg a fogszuvasodást

Hínár.A jelenleg használt fogkrémekhez és szájvizekhez képest jobb védelmet nyújthat a fogszuvasodás ellen egy hínáron élő baktérium által termelt enzim – vélik a brit Newcastle-i Egyetem kutatói, akik eredményükről az Alkalmazott Mikrobiológiai Társaság konferenciáján számolnak be.

A szakemberek eredetileg azt tanulmányozták, hogy miként lehetne megtisztítani a hajótesteket a rájuk rakódott hínártól. Eközben vizsgálták a hínár felszínén található Bacillus licheniformis elnevezésű baktériumot, amelyből sikerült elkülöníteniük egy enzimet.

A laboratóriumi vizsgálatok során – mintegy mellékesen – derült ki, hogy a B. licheniformis által termelt enzim „átvágja” magát a fogakon lévő plakkon. Ez a plakk úgy alakul ki, hogy különböző baktériumok települnek meg a fogakon és a fogínyen, majd az elhalt baktériumok maradványaiból létrejön egy biofilm, amelyben megtalálhatók a fogszuvasodást okozó élő baktériumok is.

A hagyományos fogkrémekkel és a fogkefével ezt a plakkot dörzsöljük le a fogainkról és söpörjük ki a fogközeinkből, ám ez nem mindig hatékony. Bármilyen kevés baktérium marad a fogakon, az elindíthatja a fogak romlását.

„Úgy találtuk, hogy ez az enzim képes eltávolítani bizonyos nemkívánatos baktériumokat a plakkból” – magyarázta a BBC hírszolgálatának Nick Jakubovics, a kutatók egyike.

Jakubovics szerint amennyiben olyan ártó, szuvasodást okozó baktériumokat, mint a Streptococcus mutans, eltávolítanak a fogakról az enzim közreműködésével, akkor nem szükséges „leradírozni” a teljes plakkot. A kutató szerint további vizsgálatok szükségesek annak megállapítására, hogy az enzim fogkrémben vagy szájöblítőben alkalmazva működőképes és biztonságos-e.

Forrás: MTI
Kép: ismeretlen szerző

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá: