Az álomhoz hasonló a varázsgomba hatása alatt álló agy

A pszichedelikus szerek hatása alatt álló agy hasonló aktivitást mutat, mint álom idején – derítették ki brit kutatók.

Gomba.

A londoni Imperial College és a német Goethe Egyetem kutatói tanulmányukban 15 önkéntes résztvevő agyának aktivitását figyelték meg funkcionális mágneses rezonancia készülékkel végzett (fMRI) vizsgálattal az előtt és az után, hogy a varázsgombákban található hallucinogént, pszilocibint tartalmazó injekciót kaptak.

A szer hatása alatt a primitív agy területeinek tevékenysége, amely az érzelmekben és a memóriában játszik szerepet, sokkal összehangoltabbá válik, ami azt jelzi, hogy ezek a területek együtt működnek – hangoztatták a kutatók.

Az agytevékenység ezen mintája ahhoz hasonlít, amelyet akkor látni, amikor az emberek álmodnak – tették hozzá.

„Elkápráztatott, amikor láttam a hasonlóságot a pszichedelikus állapotban lévő agytevékenység mintája és az álomban lévő agytevékenység mintája között. A pszilocibint szedő emberek gyakran írják le úgy állapotukat, mintha egy álomszerű állapotban lennének és tanulmányunk eredménye először mutatta ki ezen állapot fizikai megjelenését az agyban” – mondta Robin Carhart-Harris, a londoni Imperial College kutatója, a tanulmány társszerzője.

A szakemberek azt is kimutatták, hogy a magas szintű gondolkodásban – mint például az öntudatosságban – szerepet játszó agyterületek kevésbé voltak összhangban a pszilocibin hatása alatt.

Az agytevékenység mintájának elemzéséből az is kiderült, hogy több lehetséges minta van akkor, ha a résztvevők a pszilocibin hatása alatt voltak, mint akkor, ha nem szedték a szert. Ez lehet az egyik oka annak, miért érzik azt a pszichedelikus szereket szedők, hogy agyuk kitágul élénk képzelőerővel és álomszerű állapottal párosulva.

Forrás: MTI
Kép: ismeretlen szerző

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá: