Akár kilenc évig is szoptatja kicsinyét az orangután

Akár kilenc évig is szoptatja kicsinyét az orangután, hosszabb ideig, mint bármely más főemlős – állapították meg a vadon élő emberszabásúak fogainak elemzéséből amerikai és ausztrál tudósok.

orangután.

A Science Advances tudományos lapban közzétett tanulmány készítői a fogak biológiai jelzőanyagai, azaz markerei alapján következtettek az orangutánok szoptatási szokásaira, amelyek az élőhely táplálékellátásának változásaival kapcsolatosak – olvasható a Phys.org. tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Az eredmények segíthetnek megérteni az emberi anyatejes táplálás evolúcióját – vélik a szerzők, a Mount Sinai Egyetem orvosi és közegészségügyi kara, valamint az ausztrál Griffith Egyetem tudósai.

A szoptatás fontos tényezője a csecsemő és a kisgyerek fejlődésnek, a kizárólagos anyatejes táplálás időtartama és a szilárd táplálék bevezetésének időpontja szintén erőteljesen befolyásolja az emberi és a főemlős-populációk egészségét.

Ennek ellenére az anyatejes táplálás számos kérdéséről keveset tud az ember. A vadon élő orangutánok szoptatási szokásait természetes környezetükben nehéz tanulmányozni, ezért a kutatók az állatok fogainak biológiai markerei alapján rekonstruálták étrendjük történetét.

A fogakban a növekedés során a fák évgyűrűihez hasonló rétegek alakulnak ki, a kutatók ezek alapján meghatározták az anyai eredetű elemek koncentrációját a kicsinyek étrendjében, ebből következtettek arra, hogyan változik az évek során a táplálék összetétele.

Elpusztult szumátrai és borneói orangutánok múzeumokban tárolt maradványainak fogmintáiban vizsgálták meg a bárium koncentrációját, és azt állapították meg, hogy a kicsinyek életük első évében kizárólag anyatejen éltek. Erre a báriumszint emelkedése utal az első 12 hónapban.

Ezután ciklikusságot mutatott a fogakban lévő marker, koncentrációja változott a fogyasztott anyatej mennyisége szerint akár az állat 8-9 éves koráig is, ami a leghosszabb szoptatási idő a főemlősök között.

A kutatók úgy vélik, a ciklusok a rendelkezésre álló gyümölcs mennyiségének változását mutatták, ennek kiszámíthatatlansága miatt hagyatkoztak a kis orangutánok ilyen sok éven át az anyatejre.

„Az orangutánok ciklikus, sok éven át tartó szoptatásáról és a késői elválasztásról először sikerült bizonyítékot szerezni. Az eredmények további kutatásokhoz vezetnek arról, hogyan befolyásolja a főemlősök anyatejes táplálását az élelemellátás és más környezeti tényezők. Azt is fontos lenne megvizsgálni, hogy a szoptatás az embercsecsemőnek is segít-e abban, hogy könnyebben alkalmazkodjon a környezeti kihívásokhoz” – mutatott rá Tanya Smith, a kutatás vezetője, a Griffith Egyetem PhD-hallgatója.

Forrás: MTI
Kép: ismeretlen szerző

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá: