A tűzgyújtással nemcsak a táplálkozás minősége javult, de az ősi emberi közösségek kultúrája, a gondolkodás, a képzelőerő is fejlődött, mert az éjszakába nyúló, tűz körüli teendők meghosszabbították a napot, az ott zajló beszélgetésekkel megerősödtek a társadalmi hagyományok – állapította meg egy amerikai antropológus, aki negyven éven át tanulmányozta a mai busmanok mindennapjait.

Korábbi tanulmányok azt kutatták, hogy a tűzön készített étel hogyan befolyásolta az ősi étrendet és az anatómiát, arról viszont kevesebb szó esett, hogy az éjszakába nyúló tábortűz és az általa meghosszabbított nap milyen szerepet játszott a kultúra és a társadalom evolúciójában – idézte a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztő portál az amerikai tudományos akadémia lapjának (PNAS) legfrissebb számában megjelent tanulmányt.

Elkészítéséhez Polly Wiessner, az Utahi Egyetem antropológusa negyven éven át tanulmányozta a busmanok életét. „Van valami a tűzben, ami összeköti, ellazítja, de egyúttal izgalomba is hozza az embereket” – hangsúlyozta a kutató.

Wiessner elemezte a Kalahári-sivatagban élő mintegy 4000 kung busman napközbeni és esti, tűz melletti beszélgetéseinek témáit. „A busmanok tanulmányozásából nem mondhatjuk el, milyen volt a múlt, ám ezek az emberek vadásznak és gyűjtögetnek: őseink az őstörténeti idők 99 százalékában így éltek. Ha a mai vadászó-gyűjtögetőket tűz körüli éjszakáit vizsgáljuk, segít válaszolni arra a kérdésre, hogyan befolyásolja a parázs bevilágította tér az emberi életet” – magyarázta Wiessner.

Régészeti adatok szerint nagyjából egymillió éve kezdett tüzet gyújtani az ember, rendszeresen 400 ezer éve használja – írta a kutató.

„A tűz megváltoztatta a napi életritmust, lehetővé tette, hogy fennmaradjunk sötétben is, kérdés, hogy járult ez hozzá a fejlődéshez” – magyarázta Wiessner.

A tűz körül régebbi vadászatokról, házasságról, gyilkosságról, bozóttűzről, születésről, eltévedésről, más csoportokkal való találkozásról, veszekedésekről, állatüldözésről, házasságon kívüli viszonyokról beszélgettek, mítoszokat is meséltek.

A kutató tanulmányához elemezte azt a 174 nappali és éjszakai beszélgetést, amelyekről 1974-ben készített jegyzeteket, valamint 68 tábortűzi történetet, amit az 1970-es években hallott, majd 2011-2013 között visszatért, és újra meghallgatta őket.

Éjjel nagyon megváltoztak a témák – állapította meg. A napközbeni témák 34 százaléka volt panasz, kritika és pletyka, 31 százalék munka, például vadászat és élelemszerzés, 16 százalék tréfa, 6 százalék történet, a többi egyéb tárgyú beszélgetés.

Éjjel 81 százalékban történeteket meséltek. Csak 7 százalék volt panasz, kritika és pletyka, négy százalék volt munka.

Ezen kívül táncoltak, énekeltek, történeteket meséltek egymásnak, és a vallásos szertartások is nagy szerepet játszottak. „Ezektől a történetektől, meséktől, szertartásoktól kapott szárnyra az emberi képzelőerő és fejlődhettek a gondolkodási készségek: olyan emberekről beszéltek, akik nem voltak jelen, csak a gondolataikban, így kialakult a virtuális közösség alkotásának képessége. Ez ma a közösségi háló iránti igényben is kifejeződik – írta a kutató.

A mai bennszülötteknél tapasztaltakat azonban nem lehet tökéletesen alkalmazni az őskori társadalmakra, a korabeli életkörülmények ugyanis nagyon nehezen rekonstruálhatók. Írott források nincsenek, a régészeti leletek mindenek előtt a „munka világáról” nyújtanak ismereteket, tehát a vallásukról, társadalmuk szerkezetéről, az egyes csoportok közötti kapcsolatokról keveset tudnak a kutatók.