A hüllők is képesek az utánzásra

A hüllők is képesek az utánzásos tanulásra: egy brit kutatás során szakállas agámák bizonyították, hogy képesek utánozni egy társukat, hogy megszerezzenek egy jutalomfalatot.

hüllő.

A kísérlet során a kutatók egy nőstény szakállas agámát megtanítottak arra, hogyan nyisson ki fejével egy tolóajtót, amelynek másik oldalán egy lisztbogárlárva várta. A jutalomfalat megszerzéséről videofelvételt készítettek, amelyet azután megmutattak nyolc másik állatnak – írta a Live Science tudományos-ismeretterjesztő portál.

Mind a nyolc gyík követte a 11 másodperces videón látott módszert, és pontosan úgy nyitották ki az ajtót, ahogy a filmen látták – mondták a kutatók. Ezzel szemben négy másik gyík, amelynek nem mutatták meg a felvételt, nem tudta eltolni az ajtót.

„Az utánzással való tanulásról azt tartják, a társas tanulás legfelső foka, és sokáig úgy vélték, az ember megkülönböztető jegye. Semmit nem tudtunk eddig arról, hogy a gyíkok is rendelkeznek ezzel a készséggel” – mondta Anna Wilkinson, a kutatás vezetője, a Lincolni Egyetem munkatársa.

„Valószínűtlen, hogy spontán viselkedtek így, mivel mind ugyanúgy nyitották ki az ajtót, ahogy a filmen látták, és ez arra utal, hogy utánozták a társukat, mert ételhez akartak jutni” – tette hozzá.

A tudósok korábban úgy vélték, csak az emberek és a fejlett főemlősök, például a csimpánzok tudják egymást utánozni. Az utánzás összetett viselkedés, az is szükséges hozzá, hogy az állat megértse a cselekvés jelentését is. Különbözik attól, amikor a papagáj ismételget egy mondatot anélkül, hogy a jelentésével tisztában lenne.

Újabb kutatások azonban rávilágítottak, hogy az utánzás talán gyakoribb a korábban véltnél. A csimpánzok, a gorillák és az orángutánok, rhesusmakákók és a fehérpamacsos selyemmajmok utánozzák egymást, kiderült ugyanez a galambokról és a zebrapintyekről is. Az utánzó emlősök közé tartozik a kutya, a palackorrú delfin és a zebramungó is.

A mostani kutatás szolgáltatta az első bizonyítékot a hüllők utánzásos tanulására.

Forrás: MTI
Kép: ismeretlen szerző

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá: