„Gárdonyi így fejezi be az Isten rabjait: A szívet azért rejtette el az Isten, hogy senki se lássa.
Jól tette? Jobb lenne nyitott szívvel élni? Vállalnád, hogy belelássanak?”

„Füst Milánhoz, ifjúkorában, egy beszélgetés során így szól a barátja:
– Ha akarod, most még őszintébb leszek hozzád!
– Kérlek, ne tedd! – felelte. – Ennél őszintébb már ne legyél!
Már akkor tudhatott valamit a bizalmas közlések határairól.
Vagyis ahogy a Kékszakállú bizonyságot tesz róla: az első öt ajtó kinyitásakor kivilágosodik a vár.
De a lélek, az emlékek hatodik és hetedik ajtaja jobb, ha zárva marad, mert újra sötétséget hív.”

(…)

A halmazat mellett szól az a tény, hogy az ember lelkében több személyiséglehetőség lappang, s az valósul meg belőlük, amit a környezeti hatások hívnak, provokálnak. Miért keletkezik ez a halmazat? A keleti bölcseletek szerint, amelyek hisznek a reinkarnációban, előző életek esszenciális lenyomatai, amelyek ritkán vagy ma már egyre gyakrabban emlékezetbe idézhetők, pl. mélyhipnózisban. Csakhogy: hogyan emlékezhet egy mai elme olyan eseményekre, amelyeket egy már régen felbomlott, egykori agy tárolt előző életében? Azt állítják, hogy az elmúlt életek lenyomatait az aura őrzi.

(…)

…a lelkünk teljes kitárulkozása még a legbizalmasabb kapcsolatban sem ajánlatos. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy személyes titkai legyenek. Márai idézi Az igazi című regényében egy gyóntató pap szavait:
Maga nagy bűnt készül elkövetni. Teljesen birtokolni akar egy emberi lelket.”

Mi kapcsol egymáshoz minket?

A karma? Amit a köztes létben (Bar-do) az ember maga épít magának elmúlt élete tetteinek következményeiként és a javítás lehetősége érdekében? A megváltoztathatatlan vasvégzet (ananké), az istenek akarata? A sors, amivé a végzet megenyhült, s már az ember is formálhatja földi életében?A vallás, ami nem választhatja el, amit Isten összekötött? (…) A szerelem? Az érdek? A félelem a magánytól? A társadalmi konvenciók? A szülők akarata?
Egy véletlenül fogant gyermek?

Miért válik olyan ritkán valósággá Illyés Gyula verse:

A szenvedély, mely a mulandó izmot
vaspántként kapcsolta csontunk köré
hogy megízlelvén őrizzük a titkot:
egy pillanatra sorsunk istené,
a szenvedély majd elmúlik.

A boldog percek,
az éj, a kéj már senkié.
Heverünk torzan, mint a páros szobrok
Ha tömbjüket az idő széttöré.
De jönnek majd új közös kapcsok, láncok,
megtartóbbak, mint minden karolás:
futnak arcomon, arcodon a ráncok.
s majd fonalai őszülő hajaknak
tanítják, mi az összetartozás,
amelyet ketté Isten nem szakaszthat.
(Kapcsok)

A romok halálos bűvölete

Ne menj a romok közé! tanácsolta az angyal. A romok között a múlt szelleme haldoklik. Köszönj el tőle véglegesen! A múlt haldokló szelleme életerőt keres, és ez nem lehet más, mint a te hited. A te hited az ő örök életében, örök jelenvalóságában. Te már rég elmentél a Földről, de ő még mindig – a te hitedből táplálkozva – ott fog keringeni, s embert keres magának, aki befogadja: egykori szerelmedet, barátodat, gyerekedet vagy egy írót, festőt, költőt, tudóst, aki megihletett az életed vagy valamelyik műved.

Ne menj a romok közé! Ne töprengj azon, hogy alakíthattad volna-e másképp a múltat! Legfőbb lelki erőd csak a megtörténtek vállalása lehet. Fogadd el, hogy ami történt veled, amit cselekedtél, ez a törvényed! Ezért űzz messze magadtól minden megbánást, bűntudatot, lelkiismeret-furdalást, minden olyan belső történést, szégyent, ami megaláz!

Ne szégyenkezz, ne legénykedj!
Az vagy, aki vagy.
Se kicsi, se nagy.
Ennyire becsült az élet!
Legalább egy gyertyafénynek
Holtig megmaradj!
– tanácsolja Benjámin László

(…)

Az élet teremt olyan helyzeteket, amikor választani kell. Ne menekülj el a döntés, a választás felelőssége elől!
Mert bár nemigen tudod hosszú távra kiszámítani döntésed következményeit, nem is erről van szó. Hanem arról, hogy maga a döntés, a választás aktusa, az ehhez szükséges elszántság és bátorság lelkileg összetart, mint abroncs a hordók dongáit. És maga a választás, ami magában hordja a következmények kiszámíthatatlanságát, az élet kalandját, a „legyen, aminek lennie kell” – attitűdöt, tehát az odatárulkozást a holnapnak.

Ah, mennyi szépre, mennyi jóra
lett volna bennem késve mersz.
De hasztalan töpreng az óra,
ha ihletet nem ád a perc.
– Így Babits.

Ne félj, hajóm: rajtad a Holnap hőse…
és
Nem kellenek a megálmodott álmok…
– ez pedig Ady.

És megint Babits a saját gyávaságáról:

…emlékekből raktam össze rőzsét,
múltból máglyát jövőm alá,
s tegnap tüzére holnap hősét
magamat dobtam égni rá.

A lényeg: ne égj a saját múltad tüzén! Mert az maga a pokol. Ráadásul te választottad.

Popper Péter