A gondolat mibenléte

tenger.

A gondolat mibenlétét két szempontból tanulmányozhatjuk: a tudat oldaláról, ami maga a tudás, vagy pedig a forma oldaláról, amelynek segítségével az ismereteket szerezzük, s amelynek a változásokkal szemben való fogékonysága teszi éppen lehetővé az ismeretek szerzését.

Ebből a kétféle lehetőségből származott a filozófia két szélsőséges irányzata, melyeket el kell kerülnünk, mert mindkettő egyaránt figyelmen kívül hagyja a megnyilvánult élet valamelyik oldalát. Az egyik mindent, mint tudatot fog fel, és nem látja be, hogy a forma is szükséges feltétele a tudatnak, mert éppen a forma teszi lehetővé a tudat létezését. A másik mindent formának tekint, s nem vesz tudomást arról a tényről, hogy forma csak akkor lehetséges, ha van élet, ami lelket adjon neki.

Az élet és a forma, a szellem és az anyag, a tudat és eszköze a megnyilvánulásban elválaszthatatlanok, mindkettő annak a valaminek egymástól elválaszthatatlan megjelenési formája, amihez mindketten tartoznak, s ami sem nem tudat, sem pedig annak az eszköze, hanem mindkettőnek gyökere. Az olyan filozófia, amely mindent csak formákkal próbál megmagyarázni, s nem veszi tekintetbe az életet, teljességgel képtelen bizonyos problémák megoldására.

Az a filozófia pedig, amelyik mindent az élettel próbál megmagyarázni, s nem veszi tekintetbe a formákat, áthághatatlan akadályra talál. A végső szó itt csak az lehet, hogy a tudat és eszközei, az élet és a forma, a szellem és az anyag időleges kifejezései ama végtelen és megfoghatatlan létező két megjelenési formájának, amely csak megnyilvánulásában ismerhető meg, mint Ős-szellem (a hinduk Pratyagatmannak, elvont lénynek, elvont Logosznak nevezik), melytől minden egyéni lény származik, és mint Ősanyag (Mulapraktiki), mely a formák eredete.

Megnyilvánulásában az ős-szellem hármas tudatot hoz létre, az ősanyag pedig hármas anyagot. Mindezek fölött az Egyetlen Valóság van, mely a nem-feltétlen tudat számára örökre megismerhetetlen marad. A virág sem látja gyökerét, noha attól nyeri életét és nélküle nem is létezhetnék.

Az Énnek, mint megismerőnek jellemző funkciója, hogy önmagában a Nem-ént visszatükrözi. Amint a fényérzékeny lemez anyagában a külső tárgyakról ráeső fénysugarak változásokat okoznak, úgyhogy a tárgyakról képeket nyerhetünk, ugyanígy viselkedik az Én, tudás-aspektusában, minden külső dologgal szemben. Eszköze gömb, amely felveszi számára az Egyetlen Énnek a Nem-Énről visszaverődő sugarait, ezek a gömb felületén az Énnel nem azonos dolgok képeit hozzák létre. A megismerő tudata fejlődésének korábbi fokozatain nem magukat a dolgokat ismeri meg, hanem csupán ezeknek a Nem-Énnek behatására keletkezett képeket, a külső világnak mintegy fotográfiáit. Ezért hasonlítottuk az elmét, az Énnek, mint megismerőnek eszközét tükörhöz, amelyben minden elébe helyezett tárgynak képe láthatóvá válik.

Nem ismerjük magukat a dolgokat, csak tudatunkra gyakorolt hatásukat. Az elmében nem a tárgyakat, hanem a tárgyak képeit látjuk csupán. Úgy látszik, mintha tárgyak lennének a tükörben, pedig azok a látszólagos tárgyak csupán tükörképek, látszat, amelyet a tárgyakról visszaverődő fénysugarak okoznak. Így az elmének a külső világról való ismerete is csak valószerű képek ismerete, de nem maguknak a tárgyaknak ismerete.

Van egy fogalom, a rezgés, amely mindig nagyobb mértékben válik a nyugati tudományok alapeszméjévé, mint ahogy már régtől fogva alapeszméje a keleti tudománynak. Mindennek gyökere a mozgás. Az élet mozgás, a tudat is mozgás. Ha a mozgás az anyagra hatást gyakorol, rezgés áll elő. Az Egyet, a Mindent csak változhatatlannak tudjuk elképzelni, vagy mint abszolút mozgást, vagy mint mozdulatlanságot, mert ahol Egy van, ott nem lehetséges relatív mozgás. Csak ahol sokféleség van, ahol részek vannak, csak ott beszélhetünk közönséges értelemben vett mozgásról, ami pedig: időben történő helyváltoztatás.

Mikor az Egy sokká lesz, mozgás áll elő; ha ritmikus, szabályos, akkor egészség, tudat, élet; ha ritmustalan, szabálytalan, akkor betegség, öntudatlanság, halál. Élet és halál ikertestvérek, mind a kettő mozgásból születik, a mozgás pedig megnyilvánulás.

Mikor az Egy sokká lesz, szükségképpen mozgás indul meg, ennél fogva, mikor a mindenütt jelenvaló különálló részekben jelenik meg, végtelen mozgás képviseli a mindenütt jelenvalóságot, vagy más szóval végtelen mozgás annak az anyagban való visszatükröződése, képe. Az anyag lényege a különállás (separateness), a szellemé az egység. Mikor a kettő az Egyben megjelenik, mint a tejszín a tejben, az Egy mindenütt jelenvalóságának tükröződése az anyag sokféleségében szünet nélküli, végtelen mozgás.

Abszolút mozgás – mikor minden mozgó egység minden pillanatban a tér minden pontján jelen van – azonos a nyugalom állapotával, nem más, mint a nyugalom egy másik szempontból nézve: az anyag szempontjából, nem pedig a szelleméből. A szellem szempontjából mindig csak Egy van, az anyag szempontjából mindig Sok.

(Annie Besant – A Gondolaterő – részlet)

Kép: Valdoo

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá: